"Nem lehet, hogy ez börtön lenne"
Gyerekrajzok H. Sas Judit kutatásából
A sárkányfiaztató belsejében
Ódon pára, merev büdösség
Elszürkült csokoládé
(Erdély Mikós: A sárkányfiaztató)
A dobozok feliratából és tartalmából, továbbá a H. Sas Judittal folytatott levelezésből az alábbiak rekonstruálhatók: a kutatás 1976-78 között folyt és az MTA Pedagógiai Kutatócsoportja végezte a felvételt.
A kutatók az 5-8 osztályos gyerekektől azt kérték, hogy rajzolják le,
hol laknak most
hol fognak lakni 2000-ben
hol szeretnének lakni 2000-ben.
A gyerekek osztályfőnöki órán készítették el a rajzokat, kutató nem volt jelen. A rajzokat végül senki sem dolgozta fel. A képeken gyakran szerepel a cím („Itt lakom”, „A házunk 2000-ben” stb.), a gyerek neve, iskolája, osztálya, lakcíme, a szülők neve, iskolai végzettsége és foglalkozása is.
Valamivel korábban Csanádi Gábor, Gerő Zsuzsa és Ladányi János is hasonló kutatást végzett. Ők 1974-77 között, a budapesti XVIII. kerületben készíttettek hozzávetőleg 1000 gyerekrajzot. Ez a kutatás is a Népművelési Intézet és az MTA Pedagógiai Kutatócsoport keretében folyt. Meglepő, hogy mind H. Sas, mind Ladányi úgy emlékszik, hogy a két kutatás független volt egymástól, noha sokat beszélgettek a módszertanról akkoriban. Csanádi és Ladányi, Gerő Zsuzsa előtt tisztelegve, harminc évvel később, egy 2006-os publikációban elemezte a rajzok egy részét a társadalmi mobilitás szemszögéből. Ettől eltekintve a rajzokkal nem történt semmi, s mindkét gyűjtemény - immár digitalizálva - várja, hogy valaki egyszer majd feldolgozza. Kedvcsinálónak 'kor-társ' költők és írók szövegeivel szólítottuk meg a képeket.
A képeket és a szövegeket válogatta: Erdős Virág
Kurátor: Kovács Éva
A kiállítás létrehozásában közreműködött: Szász Anna Lujza
A teljes gyűjteményt rendezte: Gárdos Judit, Kovács Éva, Mirkó Anna, Osváth Enikő, Tibori Tímea és Zombory Máté
A kiállítást támogatta:
Fekhelytől ablakig
kilenc lépés. Ilyen
végtelen messziről kiáltom:
Túristák, jó utat!
(Zelk Zoltán: 373)
Annak a napnak a délutánján fél kettő körül
volna most,
Már annyit éltem volna eddig, hogy elég is lenne,
hogy vagyok,
Bolyongásvégi nagy türelmet vinnék haza a
pénz iránt,
Erdőbe mennénk a gyerekekkel, úgy élnénk le a
délutánt,
Órára, tükörbe, más szemébe estig már nem pil-
lantanék,
Azon a napon mesélés utánig megtartana a
tartalék.
S ha alszanak már, kilenc után, el mezítláb akkor
menni csak,
Legvégül még kifutni innen, mint bölcsnek hitt,
öreg férfiak.
(Kemény István: Egy nap élet)